A zaklatás többféle formája

Nagyon sűrűn elkövetett bűncselekménynek számít. Gyakran az illető nincs tisztában azzal, hogy zaklatás áldozatává vált vagy azzal, hogy éppen azt követett el. Ennek a bűncselekménynek többféle változata létezik, nem beszélve a minősített esetekről. Azon eset bizonyára mindenkinek ismerős, amikor a szakításba az egyik fél nem tud beletörődni. Függetlenül attól, hogy milyen szándékkal történik a zaklatás, ha a sértett feljelentést tesz és ehhez tartja magát a továbbiakban is, akkor az eset kivizsgálásra kerül és büntetőeljárás is lehet belőle.

A zaklatást többféleképp lehet elkövetni. Sokan nincsenek vele tisztában, de az interneten is el lehet követni ezt a bűncselekményt. Nem kell hozzá feltétlenül fizikai kapcsolat, hiszen már az is elég, hogyha a zaklatott személy folyamatosan nem kívánt üzeneteket kap, például SMS-ben. Az üzenetek mennyisége és azoknak tartalma már könnyen okot adhat egy feljelentéshez.

Bármi álljon a dolgok hátterében, a zaklatónak jogában áll védekezni, a büntetőügyvéd pedig minden esetben azon fog dolgozni, hogy tisztázza az ügyfelét és felvázolja annak lehetőségeit. Sokkal súlyosabb esetnek bizonyul, ha a zaklatás során megfélemlítés, illetve fenyegetés történik kiváltképp akkor, hogyha tettlegességig fajulnak a dolgok.

Egy szerelmi csalódás viszont magánügy. Ki gondolná, hogy néhány üzenetből baj történhet? Azonban, ilyenkor elsősorban nem erre gondol az ember és könnyen, sokkal rosszabb helyzetben találhatja magát. A szexuális zaklatás az emberi méltóság elleni bűncselekmény, ami akár szexuális erőszak is lehet. A Lőrik ügyvédi iroda minden esetben kiemelt figyelmet fordít az ügyfelei védelmére.

admin

Következő cikk

Néhány szóban a praktikus TV konzolról

hét jún 4 , 2018
Mindenki másképp képzeli el a szórakozást, hiszen mi emberek is sokszínűek és különbözőek vagyunk. Sokan rajonganak a sportért, mások a vásárlás örömeiben élik ki magukat, míg akadnak olyan személyek is szép számmal, akik a TV elé lehuppanva, a kedvenc sorozatukat nézve ütnék el a leginkább az időt. Egy-egy hosszúra sikeredett […]

Hasonló cikkek

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás