A bowling népszerűsége Magyarországon

Bowling Budapest

A bowling Amerikában nagy népszerűségnek örvend, ennek köszönhetően pedig a profi sportok közé nőtte ki magát. A hazája is az Egyesült Államok, szabályait először 1895-ben hitelesítették.

Ma már a bowling Budapest városában is rendkívül közkedvelt sportág. Az első versenyekre az 1980-as évek végén került sor a budapesti szállodákban, ám ekkor még tekepályákat vettek igénybe. Hazánkban 1989-ben építették meg az első pályát. A sportágban Magyarország is sokat fejlődött, a rengeteg hazai, nemzetközi, valamint barátságos versenyeknek köszönhetően, ezért nem jár messze attól, hogy jobban megismerje és tökéletesítse ezt a fantasztikus és érdekes sportágat. 1996-ben megalapították a Magyar Bowling Szövetséget. A bowling Budapest klubjaiban versenyszerűen is zajlik.

Napjainkban már 16 klub létezik a sportágban, tagjai számát illetően pedig 200-300 igazolt versenyzővel. Olyan klub is van, amelyik nemcsak egyetlen csapatot küld versenybe a hazai bajnoki címért, ezért is lehetséges, hogy 20 csapat vesz részt a bajnokságon. Tehát, a bowling Budapest egyik kedvelt sportágai közé tartozik, így rengeteg pálya épült az ország szívében. Ez nem jelenti azt, hogy más városokban nincsenek, sőt, sok vidéki város is dicsekedhet elsőrangú pályával. Hazánkban már sok pálya nemzetközi szintű, viszont vannak kevésbé színvonalasak is. Ha valakinek szórakozni támad kedve, bowling Budapest számos részén megtalálható, sőt, szinte az ország egész területén, így érdemes valamelyik klubot felkeresni, mert nagyszerű szórakozást nyújthat.

admin

Következő cikk

Többféle medence vegyszer kerülhet alkalmazásra

csü febr 16 , 2017
Bármenyire nem akarjuk figyelembe venni, de sajnos a globális felmelegedés egyre inkább kihat hazánk területére is. Lassan az évszakok is eltűnnek és csupán egy forró nyár valamint egy hűvösebb tél marad, mindenféle átmenet nélkül. Az emberek mindent megtesznek, hogy valamilyen módon elviselhetővé tegyék a meleg időszakot. Egy méretes víztartály és […]

Hasonló cikkek

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás