Gazdaságfejlesztés az Európai Unióban

Gazdaságfejlesztés
Gazdaságfejlesztés

Az Európai Unió egyik legfontosabb gazdasági fejlesztési stratégiája az, hogy a kevésbé fejlett régiók felzárkózzanak a nyugati országokhoz. Nagyon sok forrás áll rendelkezésre ezen a területen, amit Magyarország is felhasználhat a pályázati rendszer útján. Az adott ország megkapja az EU központi költségvetéséből az adott összeget, amit csak az adott célra lehet felhasználni. Hazánk számára is nagyon sok pénz áll rendelkezésre, amire a cégek pályázhatnak, hogy fejlesszenek. A fő cél, hogy ugyanolyan versenyképesek legyenek a magyar cégek is, mint a nyugatiak. Természetesen ehhez szükség van megfelelő infrastrukturális háttere is. Ilyen a közút és vasúthálózat fejlesztése. Már elmondhatjuk, hogy Magyarországon is szinte minden autópálya leér az országhatárig.

Ez nagyon sokat számít, hiszen a közúti szállítás sokkal gyorsabb és így gazdaságosabb is lett, ami növelheti a hazai cégek versenyképességét. A vasúthálózati fejlesztések terén a cél, hogy olyan vágányok kerüljenek lefektetésre, amelyek sokkal nagyobb sebességgel haladhatnak a vonatok. Ez az áruszállítás tekintetében, a tranzitforgalom élénkítésében igen fontos szempont, potenciál lenne Magyarországnak. A gazdaságfejlesztés hatásai nem érződnek gyorsan. Így amelyik befektetés ma megtörténik, annak legkorábban csak 3-4 év múlva érződik a hatása. Minden EU-s pályázati pénzt fel kell használni, aminek alapfeltétele a megfelelő pályázati rendszer. A nem felhasznált pénzeket vissza kell adni Brüsszelnek. Minden EU-s pénzből megvalósult beruházást szigorúan vizsgál az EU, a korrupció elkerülése végett.

admin

Következő cikk

Új autógumi vásárlása

szo márc 28 , 2015
Nyílván senki nem örül neki, de bizonyos időközönként szükségessé válik a személygépjármű gumijának cseréje. Ekkor nem érdemes az új autógumi árán spórolni. Minél jobb minőségű gumikba ruházunk be, annál tovább fogja bírni, ráadásul egy új abroncs az alapvető biztonságunk is múlhat. Mikor szükséges még az autógumit cserélni? Télen semmiképpen nem […]

Hasonló cikkek

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás