Mi az a gyakorlati empátia?

Légy egy kicsit empatikusabb! Hányszor hallottuk már ezt vagy az ehhez kísértetiesen hasonló mondást? Mintha ez a jótanács válaszként szolgálhatna a legtöbb kínzó, égető, bensőnket gyötrő problémáinkra. De valóban igaz ez? És ha igen, ha tényleg egy, embereket, lelkeket összekötő hídról beszélünk, akkor hogyan tovább, mi segítheti az átjárást, az átlényegülést? Nem elméletben, nem tudományos lapok kódexeiben, nem a logika mentén kimatekozva, hanem a gyakorlatban, az életünkben, a mindennapokban, az itt helyszínén és a most időpontjában.

Egyszerűbb, és természetesebb, mint gondolnánk?

Az empátia körül jó ideje lebeg egy olyan, mindent elhomályosító függöny, ami első ránézésre misztikussá, megközelíthetetlenné, távolivá varázsolja ezt, a sokat emlegetett témát. Aztán, ha végre lehull a lepel, akkor kiderülhet az igazság, ami lelket simogatóan könnyű és egyszerű. Nincsen benne semmi bonyodalom, semmi emberi elme által kreált akadály. Mert többnyire a megközelíthetetlenség vagy az érinthetetlenség köde csupán fikció. Valamiért az emberiség egy része szereti azokat a dolgokat feljebb valónak, már-már isteninek kikiáltani, ami úgy tűnik amúgy nehezen megérthető. De az empátia sem azon erények közé tartozik, ami megértést követel. Korántsem. Megélést, azonban annál inkább.

Amikor kitisztul a kép, akkor kiderül, hogy minden-minden empatikus tett, ami szívből fakad, ami az együtt érzés teréből táplálkozik, és aminek a segíteni akarás a mozgatórugója. Igen ám, de az ember nemcsak arra képes, hogy valamit beláthatatlan távolságba száműz magától arra hivatkozva, hogy délibáb csupán mindaz, amiről álmodik. Van egy másik tulajdonsága is. Ez pedig a szélsőséges megnyilvánulás. Igen, az erényes tettek is átbillenhetnek, és elhagyva az értékek útját valamilyen szélsőséges zsákutcába torkolhatnak. Csak azokon lehet segíteni, akik engedik, akik szeretnék, akik nyújtják a kezüket. A segítség sohasem érkezhet a kell teréből, mert akkor kényszerré, erőszakká válik, és onnantól fogva újfent elveszik a lényeg.

Mi számít empatikus cselekedetnek?

Egy jókor érkező mosoly, egy érzésekkel telített érintés, egy megnyugtató ölelés, egy reményt adó jó szó. Nincsen szükség túlzott reakciókra, nincsen szükség elhamarkodott szóáradatokra, nincsen szükség okoskodásra. Néha a hallgatás, sőt a meghallgatás az, ami a legtöbbet adhatja.

Sokan elkövetik azt a hibát, hogy a maguk meglátásait, megéléseit, tapasztalásait áradatként próbálják rázúdítani a másik félre. Pedig az, ami a mi világunkban megformálódik a miénk. Senki másé. Ez nem jó vagy rossz, ez maga a teremtés. Hiszen mindannyian a saját nézőpontjaink, hitrendszereink alapján látjuk a nagyvilágot, és értelmezzük azok eseményeit. Felesleges bárkit meggyőzni, rábeszélni, lebeszélni vagy megtéríteni, mert ezekkel a módszerekkel egyetlen egy dolog érhető el, ám az villámgyorsan. Az ellenállás. Az ellenállás, ami olyan, mint egy erős kőből felépített, áthatolhatatlan fal.

Ha ez a fal tégláról-téglára épül, akkor ezen egyszer csak nincs az a szó, ami utat törhetne magának. Mert mindenki zsigeri módon védekezik akkor, ha azt érzi, hogy támadás közelít. Márpedig az erőteljes kifejezések, a rábeszélés jellegű megnyilvánulások, sőt a túlzott okoskodás is mind-mind olyanok, mint aprócska tűszúrások. Feleslegesek, fájdalmasak és kockázatosak. Mert ha egyszer ez a fal az égig magasodik akkor azt bizony kizárólag az elfogadás lassan hömpölygő folyója képes csak elmosni, ám ehhez rengeteg idő kell, miként a víz is óvatos léptekkel öleli át és alakítja az útjában álló sziklát.

Sokszor nem a szavak számítanak, amik elhangoznak, hanem a tér, ahonnan megszületnek. Hogy mire gondolunk? Arra, hogy manapság divatos óriási hangsúlyt fektetni arra, hogy mik azok a kifejezések, amik megformálódnak bennünk. Ha ezek jelentése és tartalma pozitív, akkor minden rendben, akkor a gondolati és érzelmi munka jó irányba halad, na de ha bárminek félreérthető vagy negatív kicsengése van, akkor az már elvetendő, hibás, megváltoztatásra vár.
Biztos mindez? Vagy elképzelhető, hogy ezek is csupán előítéletek?

Igen, mert a tér a lényeg. Mindenki tapasztalt már olyat, hogy egy, magát nagyon pozitív jelenségként beállító embernek a szájából ugyan mézédes gondolatok csepegtek, ám azok martak a keserűségtől. Mert a tér, a belső érzésvilág tere, amiből létrejöttek sötét, elkeseredett és kilátástalan, s a pozitivitás nem más, mint egy álca. Ugyanakkor sokan bár nem képesek megfogalmazni a legjobban, legszebben, legelőnyösebben azt, amit gondolnak és éreznek, de a kétbalkezes szavak olyan térből érkeznek, az empátia, a megértés teréből, hogy jelentőségét veszíti a szigorú, nyelvtani értelemben vett jelentéstartalmuk.

A térre mindannyian érzékenyek vagyunk. A teret mindannyian érzékeljük. Van, aki ezt éberségnek, más tudatosságnak, akad, aki megérzésnek hívja. Mindenesetre pár szó vagy érintés nyomán kialakul bennünk egy kép a másikról, sőt azokról a szándékokról, amik mozgatórugókként a háttérben állnak. Ezért tehát nem mindegy, hogy az empátiát közvetítő tettek milyen térből születnek. Így még a bátortalan vagy kicsit suta mozdulatok, gondolatok is felértékelődhetnek, mert nem az a lényeg, hogy külső szemmel mit képviselnek, üzennek, hanem az, hogy milyen céllal jöttek létre.

Kivel-mivel kezdődik minden?

Az empátia kifelé csak úgy szólhat az őszinteségről, a törődésről, ha befelé is megvan. Vagyis aki önmagát ostorozza kifelé sem képes simogatni. Aki önnön démonjaival nem néz farkasszemet kifelé sem tud “szellemirtóként” megnyilvánulni. Vagyis még mielőtt bárki felé megtennénk az első lépést, tegyük meg a legfontosabbat: nyissunk rá önmagunkra és fejezzük ki az empátiánkat. Legyünk megengedőek, és legyünk kedvesek – ne csak kifelé, mert így mindaz a forrás, amiből a tettek táplálkoznak előbb-utóbb elapad, mert nincsen utánpótlás. Viszont, ha mi magunk legalább egy picit hajlandóak vagyunk cselekedni – önmagunkért, akkor olyan erő birtokosaivá válhatunk, ami törhetetlen, ami rendíthetetlen, ami fogyhatatlan és ami mindenkor segítségül hívható. Innen már csak egy lépés az együttérzés aktiválása önmagunkba.

seditor

Következő cikk

Időjárás alakító tényezők

sze jún 29 , 2022
Meg kell említeni, hogy a meteorológia foglalkozik a tanulmányozásával. Az időjárás környezeti, mesterséges és földrajzi okok miatt változik. A fizikai jellemzők közé sorolható a szélerősség, a szélirány, a hőmérséklet, a felhőzet, a légnyomás, illetve a nedvességtartalom. Az infravörös sugárzás a Napból indul ki, ami a felszínt és a fölötte lévő […]
időjárás

Hasonló cikkek

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás