Repülőjegy Londonba más-más reptérre

Repülőjegy Londonba
Repülőjegy Londonba

Mivel London egy hatalmas város, ezért bizony egyáltalán nem mindegy, hogy a metropolisz melyik légikikötőjébe érkezünk meg. Ez azt jelenti, hogy a repülőjegy Londonba megvásárlása előtt utána kell nézni annak, hogy a légitársaságok pontosan melyik repülőtérre viszik az utasokat.

A Wizzair például Lutonba repül, amely körülbelül hatvan kilométerre északra fekszik a városközponttól, tehát nagyjából másfél órát rá kell szánni a beutazásra. Repülőjegy Londonba a Ryanair esetében is vehető, itt pedig a Stansted repülőtéren szállnak le a gépek.

Ez a létesítmény pedig körülbelül 55-60 kilométerre északkeletre van a centrumtól, és nagyjából egy szűk órát kell rászánni a központba való bejutásra. A Norwegian Air és az Easyjet gépei a Gatwick repülőtéren szállnak le, tehát ezeknél a cégeknél is vehető repülőjegy Londonba.

Szerencsére ez a légikikötő délre negyvenöt kilométerre van a centrumtól. Szóba kell még hozni a British Airways gépeit, amelyek a Heathrow repülőtéren teszik le az utasaikat. Ez a légikikötő pedig harminc kilométerre nyugatra van a történelmi városközponttól.

admin

Következő cikk

Kínai dual sim telefonok gyorsan beszerezhetőek

ked márc 29 , 2016
A két sim kártyával rendelkező telefonokat egyre többen használják abból az okból kifolyólag, hogy rendkívül praktikusak. Lehetővé teszik, hogy gyorsan váltsunk az otthoni és a munkahelyi kapcsolatok között, ami egyáltalán nem jön rosszul a mindennapokban. Az IUNI U3 a dual sim telefonok közül az egyik legkiválóbb választásnak mondható, mivel remek […]

Hasonló cikkek

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás